Mr. Bikicsunáj akciók

Ha nem szeretnél Te is Mr. Bikicsunáj lenni...

 

 

 

Ha nem szeretnél Te is

Mr. Bikicsunáj

lenni...

 

 

Változtass ezen most!

Ossza meg mással is!

Szarka László - Biográfia

Szarka László akit egy ország Mr. Bikicsunájként ismert meg, 1969 ben látott napvilágot. A zenei tehetsége már 3 éves korában megmutatkozott, hiszen ekkor már citerán kezdett el pengetni. Szülei örömére 3,5 évesen gyermekszépségversenyt nyert. Iskolai tanulmányai során tovább erősítette muzikalitását, hiszen az osztályban Ő volt a legkivallóbb énekből. Édesapjával éveken keresztül játszott egy négytagú zenekarban.  Zenélésének egy szomorú esemény, édesanyja elvesztése vetett véget.

 

Hosszú évek kihagyása után úgy gondolta, hogy a TV2 tehetségkutató műsorában próbál szerencsét. A többi ma már történelem. 2010-ben vicces angol kiejtésével mindenki kedvence lett és óriási netes rajongó tábort szerzett. Laci tudatában van annak a ténynek, hogy a dalokat a  hallása alapján, sajátos nyelven és mulatságosan énekli, de örömmel és szívvel teszi mindezt,  amellyel vidám perceket szerez közönségének.

Ossza meg mással is!

Nem csak Bikicsunájnak nem megy az angol

Nem tudnak angolul, mégis angol nyelvű slágert választottak a tehetségkutató műsorok válogatására. A saját halandzsanyelvük tette őket sztárrá: több százezren nézték meg videóikat az interneten.

Ossza meg mással is!

Bikicsunáj híres klipjei

Itt meg tudod nézni Mr. Bikicsunáj híres klippjeit.

 

 

Ossza meg mással is!

Bikicsunáj énekelni tanítja Fekete Dávidot

A megasztáros Fekete Dávidnak tart előadást arról, hogy szól pontosan a Bikicsunáj című dalának a szövege. De kiderül még az is, hogy Benkő Dániel miért szeretne úgy öltözni, mint Szarka László.

Ossza meg mással is!

Oldalak